Őszi Bükk te csodás!

2022. október 29-én élménydús tanulmányi kiránduláson vettek részt az elsős történelemtanár szakos hallgatók. A kirándulást Miskolcon ejtették meg dr. Buhály Attila tanár úrral, ahol több történelmi jelentőséggel bíró barlangot látogattak meg.

Közös kutatómunka a Lakiteleki Népfőiskolával

A Nyíregyházi Egyetem elhivatott oktatói és nappali tagozatos hallgatói a Lakiteleki Népfőiskola Nyírségi Bokortanyák I. kutatásába kapcsolódtak be 2022. május 1. és 8. között, összesen 4 csoportban. 

Körei László tanár úr, a Történettudományi és Filozófia Intézet oktatója, a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ vezetője kutatócsapatát Vágner Norbert, Veréb Laura és Virágh Máté alkották, akik mindannyian történelemtanár és állampolgári ismeretek tanár, valamint testnevelő tanár szakos hallgatók. 

A Magyar Történelmi Társulat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének tisztújító közgyűlése

2022. április 28-án a Nyíregyházi Egyetemen tartotta a Magyar Történelmi Társulat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete tisztújító közgyűlését. A tagság ismét bizalmat szavazott dr. habil. Zsoldos Ildikó elnöknek és dr. Szoboszlay György elnökhelyettesnek, titkárrá pedig Hegedüsné Stevanyik Anitát választották. A vezetőségi beszámolóban elhangzott, hogy a 2016-os újjáalakulás óta a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézetével együtt számos, nagy érdeklődésre számot tartó tudományos konferencia, tudománynépszerűsítő program és könyvbemutató szervezésére került sor. A tisztújítást követően Varkoly Nelli történelem-magyar szakos hallgató tartott előadást A női elit divatja a dualizmus korában címmel. 

A Magyar Történelmi Társulat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete Lónyay Menyhért születésének 200. évfordulójára emlékezve tartja következő tudományos konferenciáját. A közgyűlésen elhangzott, hogy a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Történelmi Társulat együttműködési megállapodást köt egymással, melynek aláírására a közeljövőben kerül sor.

 

Szenes Hannára emlékeztünk

2022. március 25-én különleges eseményre került sor a Nyíregyházi Egyetemen: Szenes Hannára emlékeztünk, a költőnőre és cinoista mozgalmárra, aki 1944-ben az angol hadsereg tisztjeként azzal a feladattal érkezett Palesztinából Magyarországra, hogy próbáljon tenni valamit a zsidók deportálásának megakadályozása érdekében. Küldetése már a kezdet kezdetén elbukott, s 1944 novemberében, alig 23 évesen, az életét áldozta hazájáért és a magyarországi zsidóságért.

Szenes Hannát Izraelben évtizedek óta nemzeti hősként tisztelik, miközben nálunk a feledés homálya borul alakjára. Ezen kívánt változtatni az a Keren Hayesod alapítvány által kezdeményezett, s intézetünk szervezésében megvalósult program, amely az 1921-ben született Szenes Hanna példájának jelentőségére kívánta felhívni a nyíregyházi középiskolások és egyetemi hallgatók figyelmét egy életének valamennyi fontos epizódját felvillantó képkiállítás, valamint filmvetítés keretei között. A kiállítást Dénes Gábor, a Szenes Hanna – Anikó c. dokumentumfilm rendezője nyitotta meg, ezt megelőzően dr. Dolinay Eszter, a Keren Hayesod Hungaria alapítvány kurátora, dr. János István, a Nyíregyházi Egyetem általános rektorhelyettese, valamint intézetünk oktatója, dr. Szoboszlay György üdvözölte az egybegyűlteket.