PÁRT-ÁLLAM-PÁRT előadás a Nyíregyházi Egyetemen

1

2024. április 11-én PÁRT-ÁLLAM-PÁRT: a pártállam állampárti funkcionáriusainak adatbázisa, 1948–1989 címmel tartott előadást Dr. Tóth Judit történész a Történettudományi és Filozófia Intézet szervezésében a Nyíregyházi Egyetemen.

Előadásában, melyet a történelemtanár szakos hallgatók mellett középiskolás diákok is meghallgattak, a történész egyebek között elmondta, hogy az interneten elérhető, hiánypótlónak szánt adatbázis létrehozásának célja az volt, hogy bemutassák a hatalom helyi képviselőit, az egykori állampárt azon tisztségviselőit, akik megyei, járási, városi szinten 1948 és 1989 között vezetői posztot töltöttek be, s így ha nem is a hatalom csúcsain helyet foglaló döntéshozók felelősségéhez mérhető módon, maguk is szerepet vállaltak a diktatúra működtetésében.

 

2

3

4

5