Pályázati felhívás hallgatóknak

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár, az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület és a Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány több éve támogat, illetve szervez olyan konferenciákat, amelyek célja, hogy a magyarság történelmének jelentős személyeihez, eseményeihez kapcsolódóan lehetőséget biztosítson a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára kutatói készségeik fejlesztéséhez. E konferenciáknak az egyéni kapcsolatépítés elősegítése mellett kiemelt célja a Kárpát-medence tudományos kapcsolatrendszerének szorosabbra fűzése is.

Tóth Miklós történelem szakos hallgatónk II. helyezése az OTDK-n

A 36. OTDK Humán Tudományi Szekciója 2023. április 12–14-e között került megrendezésre Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetemen. Tóth Miklós történelem – magyar szakos hallgató a középkori magyar történelem tagozatban mutatta be Az 1405. évi városi dekrétum és a mezővárosok című pályamunkáját, amelyet dr. Gulyás László Szabolcs főiskolai docens témavezetésével készített el. A szakmai zsűri a II. helyezést ítélte oda hallgatónknak, továbbá különdíjban is részesítette.

Intézetünk három oktatója is felkerült a Nyíregyházi Egyetem TOP 10-es listájára

A Nyíregyházi Egyetemen félévente lebonyolításra kerülő hallgatói elégedettségmérésen kiemelkedően teljesítettek a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézetének oktatói, hiszen a TOP 10-es listára hárman is felkerültek:
Dr. Szabó-Zsoldos Gábor, Dr. Aszalós Éva és Körei László.

Az elismerést igazoló emléklap átadására a Nyíregyházi Egyetem március 15-i ünnepségén került sor. Dr. habil. Zsoldos Ildikó intézetigazgató gratulált a kitüntetett kollégáknak.

Hallgatónk ünnepi beszéde a Nyíregyházi Egyetem március 15-i rendezvényén

A Nyíregyházi Egyetem 2023. március 10-én a nagyelőadóban tartotta az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója tiszteletére rendezett megemlékezést, melyen az ünnepi beszédet Szilágyi Dávid László, angol-történelem tanár szakos hallgatónk mondta.

Magyar rekorder lett Körei László, intézetünk oktatója

Körei László központvezető, egyetemünk oktatója a Magyar Rekordok regisztrátora nyilvántartó mérése alapján felállította „a legtöbb egyetemi vagy főiskolai szakképzettség sebességrekordját”. Az életkor és a megszerzett oklevelek számát tekintve példátlan eredmény hivatalos átadására február 20-án, Budapesten került sor.

„Körei László valamennyi oklevelét eredetiben bemutatta, amelyekről a szemle során egyértelműen megállapítható volt, hogy valamennyi eredeti, s ténylegesen számára lett kiállítva, és ezzel közhitelesen is bizonyítja Magyarországon a rekordbejelentés tárgyát képező rendkívüli emberi és szellemi teljesítmény megtörténtét.” (Magyar Rekordok regisztrátora)

Értékkutatást végeztek oktatóink és tehetséges hallgatóink

Értékkutatást végeztek oktatóink és tehetséges hallgatóink

A Nyíregyházi Egyetem elhivatott oktatói és nappali tagozatos hallgatói a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány "Nyírségi Bokortanyák I." kutatásába kapcsolódtak be 2022. május első hetében, valamint szeptember utolsó hetében. 4 kisebb kutatócsoport képviselte egyetemünket, így egy országos kutatás részévé is válhattunk. Hallgatóink több képzési területről is aktívan teljesítették a kutatási folyamatot és a valódi terepmunkát, valamint a közös publikáció megírását és a dokumentumfilmben való szereplést is. A szociálpedagógia, a pedagógia alapszakról, s az osztatlan földrajztanár, történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára, valamint testnevelő tanári szakpár hallgatói végezték a terepen folyó szóbeli és írásbeli kérdezéseket.