Ugrás a tartalomra

HÍREK

Módszertanos TDK felhívás

FELHÍVÁS   a Nyíregyházi Egyetem Tudományos Diákköri Konferencia

Pályázati felhívás hallgatóknak

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár, az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület és a Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány több éve támogat, illetve szervez olyan konferenciákat, amelyek célja, hogy a magyarság történelmének jelentős személyeihez, eseményeihez kapcsolódóan lehetőséget biztosítson a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára kutatói készségeik fejlesztéséhez. E konferenciáknak az egyéni kapcsolatépítés elősegítése mellett kiemelt célja a Kárpát-medence tudományos kapcsolatrendszerének szorosabbra fűzése is.  

Tóth Miklós történelem szakos hallgatónk II. helyezése az OTDK-n

A 36. OTDK Humán Tudományi Szekciója 2023. április 12–14-e között került megrendezésre Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetemen. Tóth Miklós történelem – magyar szakos hallgató a középkori magyar történelem tagozatban mutatta be Az 1405.

Titkárrá választották intézetünk oktatóját, Dr. Buhály Attilát

A miskolci székhelyű Őstörténeti Tudományok Egyesülete 2023 januári virtuális szavazásán az egyesület titkárává választotta intézetünk oktatóját, Dr. Buhály Attilát.

„1848-1849: sorsfordító évek a magyar történelemben”

Dr. Vinnai Győző történelmi előadást tartott „1848-1849: sorsfordító évek a magyar történelemben” címmel a Mathias Corvinus Collegium nyíregyházi képzési központjában.

Intézetünk három oktatója is felkerült a Nyíregyházi Egyetem TOP 10-…

A Nyíregyházi Egyetemen félévente lebonyolításra kerülő hallgatói elégedettségmérésen kiemelkedően teljesítettek a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézetének oktatói, hiszen a TOP 10-es listára hárman is felkerültek: Dr. Szabó-Zsoldos Gábor, Dr.

Hallgatónk ünnepi beszéde a Nyíregyházi Egyetem március 15-i…

A Nyíregyházi Egyetem 2023. március 10-én a nagyelőadóban tartotta az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója tiszteletére rendezett megemlékezést, melyen az ünnepi beszédet Szilágyi Dávid László, angol-történelem tanár szakos hallgatónk mondta. Felidézte általános és középiskolai élményeit a március 15-i megemlékezések vonatkozásában, majd beszélt az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc történelmi jelentőségéről, továbbá az eseményeket befolyásoló nemzetközi körülményekről.

Szabadtéri kulturális program Petőfi emlékére

A Móricz Zsigmond Olvasókör szervezésében a „Petőfi 200 – szabadságtól szerelemig” című eseményen Körei László, intézetünk oktatója és Vágner Norbert Krisztofer hallgatónk hazafias hevületű versek szavalásával emlékezett Nyíregyházán a Petőfi téri Petőfi mellszobornál a lánglelkű költőre.

Magyar rekorder lett Körei László, intézetünk oktatója

  Körei László központvezető, egyetemünk oktatója a Magyar Rekordok regisztrátora nyilvántartó mérése alapján felállította „a legtöbb egyetemi vagy főiskolai szakképzettség sebességrekordját”. Az életkor és a megszerzett oklevelek számát tekintve példátlan eredmény hivatalos átadására február 20-án, Budapesten került sor. 

Értékkutatást végeztek oktatóink és tehetséges hallgatóink

Értékkutatást végeztek oktatóink és tehetséges hallgatóink