
„Küzdelem a lelkekért”
2023. november 16-án nyílt meg a Küzdelem a lelkekért – egyházi ifjúsági közösségek a pártállami Magyarországon a hosszú hatvanas években (1958-1973) című vándorkiállítás a Nyíregyházi Egyetemen intézetünk Tudomány Ünnepi első rendezvényeként, melyet a Nemzeti Emlékezet Bizottságával és a Magyar Történelmi Társulat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei tagozatával közösen szerveztünk.
Dr. habil. Zsoldos Ildikó intézetigazgató asszony és dr. Erdős Kristóf, a NEB tudományos főmunkatársa köszöntötte a jelenlévőket. A tablókiállítást dr. Szabó György, az NYE rektora nyitotta meg. Ezt követően dr. Erdős Kristófnak a Rákosi- és a Kádár-rendszer egyházüldözéséről szóló előadását hallgatták meg az érdeklődők.















MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ
Megemlékezés az Elhurcoltak emléknapja alkalmából
Dr. Szoboszlay György, intézetünk oktatója, 2023. november 3-án a Nyíregyházi Egyetem képviseletében koszorút helyezett el a nyíregyházi Északi temetőben az Elhurcoltak Emlékhelyénél tartott megemlékezésen.
Ünnepi megemlékezés
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésre a Nyíregyházi Egyetemen 2023. október 20-án került sor a B épület Nagyelőadójában. Az ünnepi beszédet Kozma Kinga III. évfolyamos történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára szakos hallgató tartotta. Elsőként felidézte az 1956. október 23-án történt budapesti eseményeket, majd szólt megyénk forradalmi eseményeiről is. Ezt követően a Záhony melletti győröcskei MN 3932 – 19. önálló honi légvédelmi tüzérosztály laktanya kerítésein belül zajlottakat osztotta meg a hallgatósággal egy túlélő visszaemlékezéseit idézve fel. Gondolatait John F. Kennedy szavaival zárta:
„1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt.”

Pályaválasztási kiállítás
2023. október 4-5-én került megrendezésre a „Dönts jól, jövőd a tét” című pályaválasztási kiállítás a Continental Arénában, ahol a Történettudományi és Filozófia Intézet oktatói is képviselték a Nyíregyházi Egyetemet. Tóth Miklós magyartanár-történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára osztatlan tanárképzési szakos hallgatónk első világháborús kitüntetésekből készített kiállítását is elhozta az egyetemi standra.


Helytörténeti pályázat - díjátadó
A 2023. szeptember 18-án megtartott 30. Jubileumi Nemzetközi Levéltári Nap változatos programjainak sorában került sor a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, a Jósa András Múzeum, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület, a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézetének Történettudományi Intézeti Tanszéke és a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle Szerkesztősége által kiírt helytörténeti pályázat eredményhirdetésére.
A Sallai József történész vezette zsűri az előző évek hagyományát követve az első három helyezett, valamint a különdíjas pályázó számára ítélt meg pénzjutalmat. Ők helyezésük sorrendjében a következők (zárójelben pályamunkáik címe):
1. Nyirő Szabina Dóra (Apagy református gyülekezetének története a 20. században)
2. Fehér Ildikó (A Jándi Református Egyházközség története a korai időktől 1879-ig)
3. Dubovszky Katalin (Egy kárpátaljai tanító emlékére)
A különdíjas pályázó: Tóth Sándor (A Nyíregyházi Zsidó Dalkör)
A többi pályázó, a helyezettekkel együtt, elismerő oklevélben részesült.
Intézetünk oktatója, Szoboszlay György főiskolai docens Szabó László István számára adta át az oklevelet, aki „Visszaemlékezések a Demecseri Vártanyáról” című pályamunkájáéért részesült elismerésben.
Pályázati felhívás

MEGHÍVÓ


